Demenciát okozhat a prosztatarák egyik terápiája

A Stanford Egyetem és a Pennsylvaniai Egyetem kutatói csaknem tízezer prosztatarákos páciens betegkartonját elemezték és a JAMA Oncologycímű tudományos folyóirat internetes kiadásában közölték az eredményeiket, olvasható a Stanford Egyetem honlapján.

Az Egyesült Államokban jelenleg nagyjából félmillió férfinál alkalmaznak a férfi hormont megvonó, úgynevezett androgén deprivációs terápiát, amely csökkenti a halálozás kockázatát az előrehaladott állapotban lévő, agresszív prosztatarákkal küzdő férfiak esetében. A két egyetem szakemberei már tavaly publikáltak egy tanulmányt, amelyben összefüggést mutattak ki a terápia és a Alzheimer-kór között. A mostani tanulmány készítésekor pedig kiterjesztették a vizsgálataikat a demencia több más típusára is.

A Stanford Egyetem orvostudományi karának klinikai-kutatási raktárából származó csaknem tízezer betegkarton elemzése alapján a szakemberek arra jutottak, hogy az androgén deprivációs terápiában részesült 1829 páciens 7,9 százalékánál alakult ki demencia a kezelés megkezdését követő öt évben, míg a terápiában nem részesült betegeknél ugyanez ez az arány 3,5 százalék volt. A Stanford Egyetemen dolgozó Nigam Shah szerint valós kockázatról lévén szó, a pácienseknek érdemes mérlegelniük az alternatív kezelési lehetőségeket. Ugyanakkor kutatótársaival együtt arra figyelmeztetett, hogy az androgén deprivációs terápiában részesülő férfiak semmiképpen se változtassanak a terápiájukon az orvosukkal való előzetes konzultáció nélkül.    

Az összefüggés megerősítése és a fokozott kockázati csoportba tartozó páciensek kiszűrése érdekében klinikai tesztekre lesz szükség. A mostani retrospektív tanulmány mindössze néhány hetet vett igénybe, és a kutatók olyan módszerrel dolgoztak, amellyel minimalizálni tudták a hibás eredmények születésének kockázatát.

Forrás: http://www.medicalonline.hu/gyogyitas/cikk/demenciat_okozhat_a_prosztatarak_egyik_terapiaja