Laborvizsgálatok

Laborvizsgálatok
A laborvizsgálatok tehát ebben az esetben is elengedhetetlenül fontosak és életet menthetnek!

Melyek is ezek a  vizsgálatok?

1.Teljes vérkép

Mint láthattuk a korábbiakban a vörösvértestszám csökkenése gyakori az anorexiás betegekben, ezért ennek kontrollja fontos. A vörösvértestek szállítják a hemoglobinmolekulával az oxigént, mely az életünk alapja. A fehérvérsejtszám szintén csökkenhet. A fehérvérsejtek harcolnak a baktériumokkal, vírusokkal, gombákkal, így ezek mennyiségének ismerete és az esetleges közbeavatkozás nem közömbös.  A vérlemezkeszám szintén csökkent lehet, melyek következménye különböző fokú vérzések is lehetnek.

2. A vér „kémiai vizsgálata”

Ennek során elsősorban az ionok, vitaminok, nyomelemek és különböző enzimek, kofaktorok szintjét ellenőrizzük.

Az alacsony nátriumszint fokozott folyadékfelvételre utal, mellyel a betegek esetleg étvágyukat akarják csökkenteni, de lehet a fent említett vasopresszin nevű hormon hiányának a jele is!

Az alacsony vércukorszint agresszivitáshoz, kínzó éhségérzethez, izzadáshoz, remegéshez, epilepsziás görcsökhöz, visszafordítható bénuláshoz vagy akár halálhoz is vezethet kezeletlen esetekben.  A fenti esetekben azonnal hívjunk mentőt! A vércukorszint rendszeres laboratóriumi, vagy akár már a hazavihető, magunknál is hordható kis mérőeszközök segítségével igen fontos! Több gyógyszercég, köztük a Roche is gyárt otthoni használatra alkalmas készülékeket. Ilyen például az „Accu-Chek Active”, melynek mérési ideje csupán csak 5 másodperc és laboratóriumi pontosságú. További előnye, hogy csak kis mennyiségű vérminta szükséges. A készülék automatikus mérést végez nagy kijelzővel. Az Accu-Chek Active segítségével már az étkezés előtti és utáni vércukorértékek is megjelölhetőek. Az új Accu-Chek Active további előnye, hogy a különböző időben mért vércukorértékek pontosan összehasonlíthatóak. Az Accu-Chek Soft clix ujjbegyszúró szinte fájdalommentes vérvételt tesz lehetővé. Használata gyermekek és idősek számára sem jelent problémát.

Az anorexia nervosa-s betegeknél  gyakori a kálium alacsony szintje, mely akár könnyen életveszélyes szívritmuszavarokat is okozhat.  Ilyenkor azonnal hívjunk mentőt! A kálium szint nyomonkövetése tehát szintén nem mellékes feladat. Az elégtelen kálium bevitel mellett az anorexiás betegek sokszor hashajtókat vesznek be, hogy ezzel is minél több ételtől és kalóriától „szabadulhassanak meg”. Ez igen kedvez az alacsony káliumszint kialakulásának. A hánytatás is néha előfordul, ez szintén csökkenti a kálium szintet.

A vesefunkció csökkenése szintén megfigyelt komplikáció az anorexiások körében, melynek diagnosztizálásához, illetve kezelésének követéséhez a vér és a vizelet egyes ionjainak, illetve anyagcsere termékeinek (pl. ureanitrogén, kreatinin stb.) laboros követése elengedhetetlen.

A csontritkulás szintén fontos szövődménye az anorexia nervosának, éppen ezért a vér kálcium, illetve D-vitamin szintjének laboratóriumi ellenőrzése, a csontritkulás megléte, vagy előrehaladottsága, illetve az esetleges kezelés követése szempontjából igen fontos lehet.

Talán meglepő, de éhezés hatására az összkoleszterin szint drámaian megnőhet. Ennek oka lehet a pajzsmirigyhormonok anorexiában való csökkenése, az anorexia nervosa miatt annak alacsony fehérje szintje, mely megköti a koleszterint, illetve a csökkent májfunkció miatti kisebb koleszterineltávolító képesség.  A koleszterin pedig elősegítheti az érelmeszesedést. A fentiek miatt a májfunkciós enzimek (GPT, gamma-GT, GOT) laboros követése szintén fontos lehet.

Mivel a szív- és érrendszeri elváltozások az anorexia nervosában szenvedők körében a halálozás fő okozói, ezért esetükben a rendszeres EKG- és szívultrahang vizsgálatok elengedhetetlen fontosságúak.