Lázgörcs

A láz hátterében - mely a rohamot előidézi – legtöbbször egy egyszerű felső légúti vírusfertőzés áll. Az ok lehet középfülgyulladás is, de potenciálisan bármilyen megbetegedés, mely lázat idéz elő.
Annak ellenére, hogy a lázgörcs általában következmények nélkül jár, mindenképpen fontos az orvosi vizsgálat egy esetlegesen, nagyon ritkán súlyosabb ok kizárása érdekében.

Kik hajlamosak a lázgörcsre?
Leginkább a 9 hónapostól az 5 éves korig terjedő korosztály érintett, ezen belül is a lázgörcs a 14-18. élethónapban a leggyakoribb. Az kórkép nem is annyira ritka, mint hinnénk, mert a gyerekek kb. 3-4%-ánál fordul elő, és ezen gyerekek kb. 50%-ánál többször is megjelenhet még későbbi lázas állapotok kapcsán (természetesen gyermekkorban).

Hogy nézhet ki a lázgörcs?
A lázgörcs általában olyankor lép fel, mikor a testhőmérséklet viszonylag gyorsan emelkedik. Általában 39Celsius fok a határ, de lehet alacsonyabb és magasabb is. A görcs többféleképpen is kinézhet.
Az ún. típusos lázgörcs esetén a gyermek egész teste, mind a négy végtagja érintett, megfeszül/ráng a láz kapcsán. Előfordulhat az is, hogy nem minden testrész vesz részt a folyamatban, és van olyan is, mikor a gyermek szemei „akadnak csak fenn”, fixál valamire, vagy olyan is, mikor egyszerűen csak elréved, nem vonható kontaktusba, nem válaszol, csak bámul mereven egy helyre. A fentiek azonban mindig láz esetén jelentkeznek. Ha láz nincs, csak a fentiek valamelyike, akkor nem lázgörcsről van szó, hanem más állapotról (pl. epilepszia). A lázgörcsnek két fő veszélye van. Az egyik az, hogy ilyenkor a gyermek nem vesz levegőt, így a görcs idejéig oxigén hiánya van az agynak. A másik pedig, hogy beütheti a fejét a roham alatt.
Lázgörcs esetén a roham nem tart tovább 10 percnél (gyakran addig sem). Ha mégis tovább tartana, akkor valami más áll a háttérben, amit komolyan ki kell vizsgálni (mérgezés, magának az agyszövetnek a gyulladása, epilepszia, tumor stb.). Mentő hívása természetesen az egyszerű lázgörcs esetén is indokolt!