Magnetit szemcsék az agyban


Sok tanulmány vizsgálta a szennyezett levegő hatását a tüdőre és a szívre, ám az új kutatás az első, amelyik bizonyítékot talált arra, hogy a légszennyezésből származó apró, magnetitnak nevezett szemcsék megtalálják útjukat az agyba is. A kutatók "félelmetesnek és döbbenetesnek" nevezték felfedezésüket. Idén az Egészségügyi Világszervezet (WHO) arra figyelmeztetett, hogy a légszennyezés évente akár hárommillió ember idő előtti halálát is okozhatja.

A friss kutatást, melyet az amerikai tudományos akadémia lapjában (PNAS) ismertettek, a brit Lancasteri Egyetem vezette. A tudósok 37 ember agyszövetmintáit elemezték, a legfiatalabb 3, a legidősebb 85 éves volt, mindannyian a rendkívül rossz levegőjű Mexikóvárosban éltek halálukig. Megvizsgálták 8 manchesteri ember mintáit is, ők 62 és 92 éves koruk között hunytak el, néhányan idegrendszeri károsodás miatt.

Barbara Maher, a kutatás vezetője korábban már azonosított magnetitet egy forgalmas lancasteri utca és egy erőmű környékének a levegőjében. Úgy vélte, a szemcse megtalálható lehet az emberi agyszövetben is - és sikerült is kimutatniuk. "Félelmetes és megdöbbentő, amikor az agyszövetet tanulmányozva észrevesszük a sejtek között eloszló szemcséket. Amikor mágnessel kivonjuk őket, milliókat találunk belőlük egyetlen gramm mintában, ami a szövetrombolás millió lehetőségét jelenti" - mutatott rá Maher.

Forrás: http://www.hazipatika.com/eletmod/veszelyben/cikkek/apro_szemcsek_betegitik_meg_az_agyunkat/20160906141842