Strand, mint biológiai fegyver

Ha nyár, akkor irány a strand, az uszodák, a tengerpart! Senkinek a kedvét nem akarom elvenni, mindenki érezze jól magát, azonban jó tudni, hogy a fenti kikapcsolódásnak a cipőbe jutott homokon, illetve a leégés miatti fájdalmon kívül más módon is meg lehet a böjtje.

Sem a természetes vizek –még ha azok sósak is- sem pedig a strandok kezelt vizei nem nyújthatnak teljes védelmet. Persze sok múlik saját óvatosságunkon is. Túlzásba persze nem kell esni! Nem azt akarom sugallni, hogy járványügyi hatóságot megszégyenítő módon szemléljük nyílt csatatérként a kikapcsolódásra szánt létesítményeket, természetes helyeket, de azt azért tudomásul kell vennünk, hogy egy kis odafigyelés igenis szükséges.

strandkép

Milyen „biológiai fegyverek” is leselkedhetnek ránk? Baktériumok, vírusok, egysejtű paraziták mind szóba jöhetnek, melyek a tengerpart homokjában, a vizekben, a törölközőkőkön leselkedhetnek. Természetesen a strandokon eszünk is, iszunk is. Így az ételmérgezések szintén velejárói lehetnek egy jól-rosszul sikerült pancsolásnak.

Az ételmérgezések hányással, hasmenéssel, magas lázzal, ájulásig fokozódó kiszáradással is járhatnak. Megelőzésük nem nehéz feladat. Ha mi magunk viszünk ételt, akkor arra ügyeljünk, hogy azok megfelelően hűtve legyenek a hűtőládákban, ne álljanak a napon. Kerüljük a tejszínes ételek, tejtermékek, tojás, könnyen romló felvágottak (pl. párizsi) szállítását. A strandokon igyekezzünk szintén olyan ételeket fogyasztani, melyek szemmel láthatólag megfelelő helyen vannak tárolva – maximálisan úgysem tudunk elővigyázatosak lenni, nyílván meg kell bíznunk valamelyest az ellátó büfékben, éttermekben-. Ha az ételeket legyek lepik el, vagy nem hűtőben tárolják, ha a fagyira nap süt, akkor azokat kerüljük el! Gyakoriak lehetnek a strandokon a staphylococcus, campylobacter, illetve salmonella fertőzések, vírusfertőzések, melyek bélrendszeri panaszokat okozhatnak. 

Mások védelme érdekében ne menjünk strandra, ha nekünk vagy gyermekeinknek, hányásos, hasmenéses panaszai indulnak, vagy már vannak is, mert az ilyen tünetekkel rendelkezők igazi biológiai bombák lehetnek a fürdőzök, napozók közt!

A tengerparti kagylók gyűjtögetése kellemes, romantikus elfoglaltság lehet, de belegondoltunk már abba, mik lakhatnak egy tengermorajlást édesen utánzó kagylóban,: bacik, vírusok, paraziták, sőt akár a szennyezettebb vizekből származókban még vegyi anyagok is, pl.: petróleum.

Az alapvető higiéniás szabályok betartásához, így a fertőzések megelőzéséhez elég a józan paraszti ész: kézmosás, más törölközőjét ne használjuk, hosszasan ne legyen rajtunk nedves fürdőruha (kocsiban hazaút!), lányok ne üljenek rá direktben a wc-re,  stb!