Hogyan alakul ki a szifilisz?

Hogyan alakul ki a szifilisz?
Miután a még nem fertőzött személy pl. szexuális úton érintkezik a már fertőzött partner elváltozásaival, akkor abból a kórokozók az ő bőrére jutnak. Csavar alakjuk és speciális mozgásuk következtében nemcsak sérült bőrön, de ép nyálkahártyán keresztül is órák alatt „befúrják” magukat a nyirokrendszerbe és a vérbe is bejutnak.

A fertőzés első jelei (a primer elváltozások) kb. 3 hét múlva (10-90 nap) lépnek fel a baktérium behatolásának a helyén. A központi idegrendszer már az első stádiumban is érintett, a másodikban pedig a fertőzöttek 30%-ában kimutathatóak a kóros elváltozások az agyvízből. Azért fontos tudnunk arról, hogy az idegrendszert gyakran támadja meg a betegség már a korai szakaszokban is, mert, ha a korai fertőzést nem kezeik, akkor eltelhet akár 5-10 év is addig, míg idegrendszeri tünetek jelennek meg a kezdeti fertőzés következtében, így sokáig nem is tudjuk, hogy idegrendszerünk veszélyben van.  A kezelést tehát mindig azonnal el kell kezdeni az első tünetek észlelésekor, már a primer stádiumban (lásd később ezeket a tüneteket). A betegség eljut az agyhártyákhoz és azok ereihez. Később már nemcsak az agyhártyák, de maga az agy szövete és a gerincvelő szövete is érintett lesz. Így alakul ki hosszú-hosszú évek múltán (akár 10-25 év) a neuroszifilisz (neuro=idegi), melyről később beszélünk részletesen. Kezeletlen esetekben a neuroszifilisz tehát akár 10 év múlva is felléphet a fertőzést jelentő nemi aktus után.